• Változó jövőkép

Változó jövőkép

Jelenleg kaotikus állapotok uralkodnak a romániai magyar egyetemi oktatásban. Mind a szakképzésben, mind háttérintézményeink működtetésében rivalizáló párhuzamosságok figyelhetők meg. Felsőoktatásunk ugyanakkor az egyes intézmények státusa, nagyságrendje, hagyománya, szakmai súlya, finanszírozása tekintetében is rendkívül heterogén. E jelenségek belső okainak egyike az, hogy nincs olyan testületünk, amelyik a szakmai követelményeket és a romániai magyar nemzeti közösség igényeit képviselné elfogulatlanul, s legalább ajánlások formájában megfogalmazná ezeket. A minimális felügyelet, egyeztetés vagy legalább a bölcs belátás hiánya miatt szellemi erőforrásaink szétforgácsolódnak, a tudás leértékelődik, s ez az érettségizők pályaválasztásában, az érintetteknek az egyetemi képzéshez való viszonyulásában és a végzettek elhelyezkedésében is megmutatkozik.

Ahhoz, hogy ezen a helyzeten változtassunk, néhány elemi kérdésben konszenzusra kell jutnunk és előrelépnünk. Az idő sürget; oktatáspolitikai testületeink között minél hamarabb párbeszédet kell kezdeményezni jövőképünk kialakításáról, hogy ez alapján oktatási stratégiát dolgozhassunk ki. Nem foghatunk hozzá ehhez, ha mindazt, ami velünk történik, a kisebbségi helyzet sorsszerű következményeként éljük meg. A tervezésben ajánlatos elkülöníteni a viszonylag autonómként kezelhető problémákat (pl. a minőség kérdését) azoktól, amelyek országos oktatáspolitikai rendezést igényelnek, és azoktól is, amelyek az európai és integrációs folyamatokból adódnak. Mindezt azzal a tudattal kell számba venni, hogy a felelősséget nem ruházhatjuk át folytonosan másokra.

Időközben szorgalmazni és minden eszközzel segíteni kell a mostani körülmények közt is az igazi egyetemi autonómia kialakulását és érvényesülését, az intézmények pénzügyi stabilitását s az elosztás méltányosságát, az új szakok/egységek akkreditálását. Ez a törekvés viszont kilátástalan marad, ha továbbra is az az elv érvényesül, amely a mostani kiszolgáltatottság egyik alapja, hogy ti. az anyagi támogató beleszólhat a felsőoktatás működésébe.

Az állami oktatásban föltétlenül el kell érni a stabil és viszonylag önálló egyetemi intézményi egységek: magyar tanszékek, karok létrehozását, melyeket önálló magyar állami egyetemmé vagy felsőoktatási hálózattá fejleszthetünk. Mivel ez a törekvés hatályos politikai döntés nélkül nem valósítható meg, politikai támogatást kell keresni minden irányban (érdekvédelmi szervezeteink, román és magyar kormány, nemzetközi fórumok).

Külön fel kell készülni arra, hogy a bolognai modell országos bevezetésével a magyar felsőoktatás ne sérüljön, hanem már indulásból megszerezhesse és megtarthassa az őt megillető pozíciókat az alapképzésben, a posztgraduális mester- és doktorképzésben. Mivel a többlépcsős képzés anyagi gondokat jelent leendő diákjainknak, jó előre ki kell dolgozni az ezzel is számoló oktatáspolitikát.

A létrehozandó szakmai testületnek részletesen elemeznie kellene a meglévő intézményhalmaz egészét: a jelzett indokolatlan párhuzamosságokat, a szellemi és anyagi források felhasználásában mutatkozó hiányokat, a túlképzés és az alulképzés jelenségeit. Elő kell készíteni a hiányszakok kataszterét, lehetőleg annak jelzésével együtt, hogy a román oktatás mely szakokra vonzza leginkább a magyar anyanyelvű fiatalokat. Így képet alkothatunk a számunkra veszélyeztetett szakok helyzetéről is. Hasonlóképpen országosan számba kellene venni a mester- és a doktori képzés jelenlegi lehetőségeit; azokat is, amelyek nem feltétlenül magyar nyelven folynak, de olyan professzoroknál, akik vélhetően nem diszkriminálják a magyar jelölteket.

Ezek alapján alakíthatná ki az erre hivatott testület az erdélyi magyar értelmiségi képzésre vonatkozó ajánlásait, stratégiáját, amely kiterjedne a meglévő intézmény-egységek józan és határozott átrendezésére; fontos szakok, elitszakok, egzisztenciálisan biztos szakok arányára; a fejlesztés igényeinek és lehetőségeinek számbavételére (igényen elsősorban a közösségünk jövőjét meghatározó érdekeket értve); a tennivalók józan és pragmatikus rangsorolására; a fegyelem és a felelősség kérdését taglaló oktatói etikai normák kidolgozására; a fiatal magyar szakemberek hazai esélyegyenlőségét biztosító elvek megfogalmazására stb.

Az összehangolás szükségességének hangsúlyozásával nem a centralizálás mellett érvelünk, de úgy véljük, hogy erős kisugárzású bázisintézmény nélkül az oktatás szétesik. Egyetemépítési stratégiánk alapelve tehát egy összefogott, akár közös intézményként működő hálózat létrehozása lehet - annak érdekében, hogy az erdélyi magyar felsőoktatást ne az esetlegesség, töredékesség, értelmetlen rivalizálás, hanem az átgondoltság, a szakszerűség és a versenyképesség jellemezhesse.

Konkrét teendők: